Loading...

Blog

Hogyan vonatkoznak a munka- és tűzvédelmi szabályok a kutyákra munkahelyen?

Irodai környezetben – ideális esetben és hivatalosan – minden dolgozónak találkoznia kell a munkavállalásának kezdetén és évente egy alkalommal tűz- és munkavédelmi oktatással. A Munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII törvény valamint a Tűzvédelemről szóló 1996. évi XXX törvények a munkavállalók részére kötelezővé teszi a Munka- ill. Tűzvédelmi ismeretek oktatását, elsajátítását, mely éppen azt hivatott szolgálni, hogy egységes útmutatót adjon mindenféle balesetveszély elkerülésére valamint azok megtörténtekor főként a személyi, de egyúttal az anyagi károk minimalizálására.

Mindez védi a munkavállalót és a munkáltatót is, de nem szól a kisállatokról és jelenleg erre vonatkozóan Magyaroszágon nem létezik szabályozás semmilyen formában.

Éppen ezért sorba vettük egy, a témában járatos szakemberrel, Korbuly Márton, Munka- és tűzvédelmi Szakértővel, hogy melyek a legfontosabb biztonsági szempontok amikor kutyát szeretnénk magunkkal vinni az irodába. Számára ezúton is köszönjük az idejét, amit a témára szánt!

Cikkünk mai részében 6 pontba szedtük mindazokat a témaköröket, ami egy átlagos vállalati környezetben felmerülhet a téma jogi és fizikai oldaláról.

  • A kutya jelenléte zavaró lehet egyes kollégák számára. El kell fogadni a tényt, hogy bizony lesznek kollégák, akik kevésbé lelkesek a kutyabarát iroda gondolatától és panaszkodni fognak, ezért fontos a megfelelő kommunikáció a témában és a körültekintő tervezés, hogy egy időben csak limitált számú, jól nevelt és általánosságban csöndes négylábú legyen az irodában. Annak érdekében, hogy a kollégák könyebben hozzászokjanak a változáshoz, érdemes tesztnapokat tartani, kimondottan olyan periódusban, amikor nem lesznek a kollégák sem határidők miatt leterhelve, így csökkentve a stresszes helyzetet éa az esetleges kutya által okozott komforzónán kívüli eseményeket.
  • Szükséges egészségügyi ellenőrzés megléte. A kötelező azonosító chip és folyamatosan vezetett oltási könyv nélkül az állat nem mehet be a munkahelyre, ezekről minden esetben igazolást kell kérni a gazditól, mielőtt a kutyust a munkahelyre behozná.
  • Jogi és erkölcsi felelősségvállalás. Rendkívül fontos tisztázni és a vonatkozó cégszabályzatban részletesen leírni, hogy a kutya által okozott mindennemű felelősség a gazdit terheli. A cég ugyan átvállalhatja a kisebb károkat, amit az eb okoz, elsősorban megrágcsált bútorokra, kábelekre, de adott esetben sajnálatos kutyatámadásra is. Minden ilyen esetben munkabalesetként kell kezelni az ügyet és itt már a hatóságok is bevonásra kerülnek pl. Társadalom Biztositó (NEAK), vagy épp a Munkavédelmi Felügyelőség. A kórházi ellátás költségét, a táppénzes napok költségét mind-mind átháríthatja a TB a cégre, aki végsősoron pedig a kutya gazdáján kérheti számon ezen költségeit – rendkívül fontos tehát egy felelősségvállalási nyilatkozat pontos megfogalmazása és a gazdik felelősségteljes magatartása!
  • Elzárt területek tiszteleben tartása. Vannak bizonyos területek, ahová a kutyánkat nem engedhetjük be higiéniai okok miatt, ilyenek pl. a konyha, a mosdó stb. míg olyan területek, ahová ügyelnünk kell, hogy az állataink biztonsága érdekében ne menjenek be pl. automatikusan záródó szobák, szerverszobák, szük terek vagy folyosók, kiszolgáló területek, mint a kizárólag karbantartók számára fenntartott szerelő aknák-folyosók. Ezek figyelmen kívül hagyása további munkabalesetet okozhatnak ami az előző pontban említett problémákat generálhatja.
  • Higiénia. Természetesen csak szobatiszta állatot szabad behozni a munkahelyre, mégis fel kell készülni a balesetekre… Ha megtörténik, akkor ki takarítja fel? Mivel takarítja fel és hogyan takarítja fel? Ez mind - mind bele kell kerüljön az adott cég vonatkozó előírásaiba. Szintén ide tartozó kérdés, hogy hol és hogyan fog enni-inni napközben a kutyusunk és ezt hol teszi. Általában a konyhába nem mehet be és a jellemzően szőnyegpadlóval borított irodaterek nem feltétlen alkalmasak arra, hogy azon kutyák egyenek és igyanak. Egyértelművé kell tenni, hogy a cégnek vagy a gazdinak kell gondoskodni róla, hogy a kutya tálja alá megfelelő méretű és könnyen tisztítható tálcát tegyen, amit tisztán is kell tartson.
  • Kábelrendezés. Apróságnak tűnhet, de a négylábú barátaink védelmében nagyon fontos, hogy a számukra izgalmas, kiálló elektromos kábelek és egyéb veszélyforrások ne legyenek a közelükben – ezt minden esetben egyénileg végig kell gondolni, a veszélyeket fel kell mérni (kockázatértékelést kell végezni) és az ilyen potenciális probléma forrásokat meg kell szüntetni mielőtt az állatokat a munkahelyre beengednénk.

Már a fentieken elgondolkodva is bizonyára sokakban felmerül a kérdés, hogy biztosan megéri -e foglalkozni és belevágni az állatbarát szabályozással. Kijelenthetjük, hogy igen, hiszen már számos helyen megtették, de minden esetben hangsúlyozzuk, hogy ezekre már a kezdetekkor figyeljünk oda és akkor az esetleges problémákra mindenki könyedén felkészülhet és megoldókulcsot nyújtunk azok bekövetkeztekor a gyors és korrekt végeredményhez.

Márton saját szakmáját képviselve is jó dolognak tartja a kutyusok irodai jelenlétét, de kizárólag a fentebb említett pontok maximális figyelembevétele mellett.

“Fontos, hogy a vonatkozó céges policy egyértelmű rendelkezéseket tartalmazzon és a gazdik legyenek tisztában a ténnyel, hogy egy munkakörnyezetben még több apróságra kell odafigyelniük négylábú társukkal kapcsolatban”- említi.

A cikksorozat második részében a téma közösségi oldaláról fogjuk körbejárni a legfontosabb szempontokat.

Kapcsolat
Email: info@irodakutya.com
Közösségi média